"Megrekedtem egy 22 éves ember érzelmi szintjén." Brian Molko a Quartnak

A Placebo frontembere tavaly betegsége miatt nem adott interjút, most viszont kaptunk tőle tíz percet. Szóba került a drogfüggőség miatt kiesett tíz év, a modernkori rabszolgaság, és az is, hogyan lehetnek mindig 15 éves rajongók az első sorokban.

Hatodszor játszotok Magyarországon, és kilenc éve annak, hogy először léptetek föl, a közönségetek átlagéletkora viszont nem öregszik, hogy csináljátok?

Tudod, mit szoktak mondani a hatvanas évekről? Hogy aki emlékszik rájuk, az nem is volt ott. Nos, én a kilencvenes évekkel vagyok ugyanígy, vagyis 1996-tól van egy jó tíz év, amire gyakorlatilag nem emlékszem, egy teljes évtized kimaradt. Úgyhogy a kérdésre emiatt nem nagyon tudok válaszolni: ez volt az én választásom, és annak idején így éltem az életem, de most már nem ez a helyzet. A közönségünkről általánosságban viszont tudok beszélni, mert úgy látom, hogy bárhová is megyek, ugyanolyan összetételű, és ugyanazokat az érzéseket váltjuk ki belőlük mindenütt. Rendkívüli módon felbátorít, hogy minden egyes albumunk után a 15 évesek teljesen új generációját látom az első sorokban, míg akik már régebb óta hallgatnak bennünket, azok is ott vannak, csak hátrébb.

De hogyan tud szerinted a Placebo mindig megmaradni a tizenévesek zenekarának?

Brit újságíróknak van egy elméletük Michael Jacksonról, mely szerint az érzelmi fejlődése megmaradt azon a ponton, amikor nagyon híres lett, vagyis tizenkét éves korában, és ez nyilván sok problémát szül később. Az én esetemben is valami hasonló történhetett, egészen a közelmúltig megrekedtem egy huszonkét éves ember érzelmi szintjén, úgyhogy elég sokat kellene behoznom, hiszen harminchét éves vagyok, de igencsak éretlen, akárcsak mondjuk Mick Jagger és még sokan mások, akik hasonló helyzetben vannak. Talán ezért lehet, hogy ennyi idős korban is tudok kommunikálni a nálam húsz évvel fiatalabbakkal.

Elképzelhető, hogy negyven felé közelítve, immár családapaként és a függőségektől megszabadulva, a következő lemezen már egészen más embert mutatnak a szövegeid?

Te tudod, hogy Nick Cave vagy mondjuk Kylie Minogue mikor hagyta abba a drogozást? Költői kérdés, mert nyilván nem lehet tudni [nevet]. Ez ennél sokkal bonyolultabb. Őszinte leszek: nem hinném, hogy a jövőben nagy változás következne be ezen a téren, a drogfüggőség inkább csak azt befolyásolja, hogy képes leszel-e normális életet élni vagy sem.

A Placebo kezdettől fogva nemzetközi zenekar volt, de miután az angol dobosotokat egy amerikai váltotta, még inkább az lett. Ez mennyire előny vagy hátrány?

Hát abban például nem nagyon segített, hogy sok lemezt adjunk el Amerikában. Egyébként is, az, aki szerint csak ezért lett amerikai az új dobosunk, bekaphatja. Ez egy cinikus megközelítés lett volna a zenekarunk részéről, de nem is vált volna be. Az, hogy nemzetközi a zenekar összetétele, nagyban segít bennünket abban, hogy elkerüljük az olyasfajta brit zenei nacionalizmust, ami mondjuk az Oasisre volt jellemző. A hagyományokhoz való ragaszkodás alapjában véve egészséges dolog, de amikor ennyire az előtérbe kerül, akkor már csak a művészi fejlődést gátolja. Amikor az első albumunk kijött 1996-ban, minden alternatív gitárzenekart a britpophoz soroltak, de mi szerencsére el tudtuk magunkat távolítani ettől, és amikor pár évvel később az irányzat lefutott, az nem is befolyásolta a mi sikereinket.

Egy tizenöt éve létező zenekar könnyen az önismétlés csapdájába eshet, ti hogyan tervezitek elkerülni ezt?

Úgy, hogy nagyon könnyen megununk bármit, ezért nem vagyunk azok a fajta emberek, akik ugyanazt a formulát ismétlik újra és újra.

Segíthet ebben Steve, az új dobosotok érkezése is?

Már amennyire egy figyelemhiányos hiperaktivitásban szenvedő gyerek érkezése segíthet neked abban, hogy mondjuk, vacsorát készíts a családnak [nevet]. De ne értse félre senki, Steve remek zenész, nagyon sokat köszönhet neki a zenekar.

Két éve felléptetek Kambodzsában, Angkor romjainál, ami más zenekarnak nem adatott még meg. Milyen koncert volt ez pontosan?

Ez volt az egyetlen koncert, amit 2008-ban adtunk, akkor még épp a lemezünkön dolgoztunk. Egy emberkereskedelem ellen küzdő szervezet felkérésére játszhattunk ott, és nem mondhattunk nemet. Nemcsak azért, mert egy 12. századi buddhista templom előtt léphettünk fel, hanem mert így médiafigyelmet kaphatott az ügy, hiszen az emberek többsége azt hiszi, hogy az emberkereskedelem csak a múltban létezett. Főleg Amerikában, ahol ugye volt Abraham Lincoln, aki felszabadította a rabszolgákat, most meg van Barack Obama, ami tök jó, de ettől még a világban a probléma létezik.

Amikor legutóbb itt jártál, a tavalyi Sziget fesztiválon, nem adtál interjút, mert beteg voltál és utána le is mondtátok emiatt a teljes amerikai turnét. Mi bajod volt pontosan?

Semmi komoly, csak a teljes kimerültség. Most is már tizenhét hónapja turnézunk gyakorlatilag folyamatosan, és már vagy két hónapja van egy mellhártya-gyulladásom, amit nem tudok kipihenni, főleg, amikor esténként megizzadok a hidegben. A turnémenetrendünk amúgy is őrülten hektikus, tavaly például mi tartottuk a legtöbb fesztiválfellépés rekordját, úgyhogy így elég nehéz. De ha minden igaz, novemberben vége lesz ennek egy időre.

Általában háromévente jelentettek meg új lemezt, ami azt jelenti, hogy jövőre legalábbis el kell már kezdenetek a következőt.

Lehet, de azért elég sok minden változott az utóbbi időben, például nekem a családomra is oda kellene figyelnem.
 

(Inkei Bence)

+kritika http://quart.hu/cikk.php?id=5447

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

2010.12.14. 21:56 oil could anyone translate it in english, please!!!!