Bruised and broken

Brian Molko, a Placebo frontemberéről nemrég itthon is megjelent életrajz, vagy rajongói beszámoló…

Pontosan Sziget utáni pár héttel mar minden serdülő leányzó otthon üvöltette a Placebo legújabb lemezét, a Battle for the sun-t. Ezzel egy időben megjelent róluk itthon is egy bizonyos könyv, nemes egyszerűséggel Placebo névre keresztelve.
Brian Szigeten szerzett új szerelmeinek újdonság, de a fanatikus, angoltudással rendelkező rajongóknak már nagyon is ismert könyvvel állunk szemben. Az utóbbiak, ha már olvasták a magyar verziót is, rájöhettek, hogy az angolul csak Brian Molkoról szóló könyv bővült. Mint regényről, történetről - nem tudom minek lehetne nevezni – anyanyelven olvasva megtudhattak, rajongás ide vagy oda, nem ez lesz a kedvenc könyvük.

Amikor először a kezembe vettem, mint minden könyvnél, ennél is megnéztem hány oldal. Kb. 200. Elkezdtem olvasni, úgy a 40. oldalig Brian Molko gyermekkoráról és az együttes megalakulásáról írt. Semmi konkrét információt nem kaptam, egyedül egy kijelentést, hogy Brian Molko nem goth, és sosem bírta a gothokat. (Ennek örülök, mert rajongótábornak fele épp most csalódott..) Szóval gondoltam minek írni valamiről 200 oldalt, ha az ember egyszerűen nem tud annyit róluk, vagy egyszerűen nincs 200 oldalnyi sztorija egy együttesnek.

Ezek után kezdett beindulni végre a történés, egész sokat megtudhattunk. Az első turnék, konfliktusok, elszúrt koncertek, mi egyéb. Mindez legalább az albumok megjelenésével párhuzamosan. Ha már album, akkor elemezzük is közben gyorsan a számokat. Na, ez nagyon nem működött. „A Slave to the Wage című dalt Scott Pieringnek ajánlották. Itt egy figyelmeztetés áll a középpontban: ne dolgozd halálra magad!” „ A Passive Agressive-ben Brian kivételesen átkalandozik a vallás világába, bemutatja, hogy Isten krízishelyzetbe kerül, ha az ember nem ereszti be őt a szívébe”. Ilyen gondolatok egy számról, nem csak nagyon durva kijelentések, de még nevetségesek is. Persze a Briannal való elfogultságot hadd ne is említsem. Ez egy fő ok, amiért én a könyvet csak nagyon erős idegzetűeknek ajánlanám, vagy szinten fanatikus imádóknak. Konkrétan a záró oldalon meg az „Isten” jelzőt is megkapta a frontember. Szó szerinti értelemben.

Megfogalmazásban sem szabad sokat várni, szintén ha Brianrol van főleg szó. „ Ezt az embert egyszerűen azért szeretjük, mert olyan, amilyen.” Kész találd ki te, milyen. De az oda nem illő mondatokat sem kell hiányolni, akad bőven. „…. kiáltott fel egy szőke lány, miközben  összehúzta magán piros bordzsekijét, amivel az eső ellen próbált védekezni.” Hogy pont egy piros dzseki véd az eső ellen, ez egy nagyon praktikus dolog, de a történethez mi a köze, azt a szerző nem nagyon említette meg.

Egyszer csak a történet végéhez értem, a bizonyos „isten” jelzőt olvasva. Csakhogy a kezemben meg csak a felénél volt a könyv kinyitva. Igen, a „Sebzetten és összetörve” rész 93 oldal. A könyv többi része, rövid összefoglalások az albumokról, a tagokról (mert Brian-en kívül a többiekről is illene írni) és Rowland-rol pár szó. Itt számomra kisebb megdöbbenés következett, mert kiderült a lány komoly képzettséggel rendelkezik, Oxfordban is tanult írásművészetet. Ezek után sok egyszerűséget az O óriási elfogultságának tudtam be. Mindemellett még érdemes megemlíteni, hogy Brian Molko szintén olvasta a könyvet, és első reakciója az író szétverése volt.

Forrás:  http://www.szub.hu/?p=8454