|
Velvet Goldmine 1998
NettiMolko 2009.01.01. 11:07
A Velvet Goldmine 98-as film, így most, hogy
Hazánkba ért, már nagyon sok alkalommal és
nagyon sok helyről hallhattuk a film címét
, (magyarul Bálványrock), szóval, akár jó ez
nekünk, akár nem, helyből egy filmes legendával
van dolgunk.
/Hazai bemutatója 1999 május/
| Velvet Goldmine (Todd Haynes filmje) |
A Velvet Goldmine 98-as film, így most, hogy Hazánkba ért, már nagyon sok alkalommal és nagyon sok helyről hallhattuk a film címét, (magyarul Bálványrock), szóval, akár jó ez nekünk, akár nem, helyből egy filmes legendával van dolgunk.
Szerintünk sokkal jobb dolog filmeket nézni, mint legendákat, de szerencsés módon elmondhatjuk, hogy amikor beültünk megnézni, azt sem tudtuk, hogy mit fogunk látni, leszámítva, hogy nagyon híres fikciós film, és hogy egy énekesnőről szól.
A film elég "érdekesen" kezdődik, fiatalok rohangálnak London utcáin, 1971-ben, olyan ruhákba ötözve, mint amiket a tévében a transzvesztita show-kon látni napjainkban. Aztán elérkezünk, ha nem is a jelenbe, de legalább 84-be, és megjelenik a keret- történet.
Mint az ABBA c. koncertfilmben, (1977), egy riporter feladatot kap, hogy készítsen anyagot egy tíz éve eltűnt rock-sztárról, van rá néhány napja. Ekkor már kezd leesni a tantusz, hogy nem is énekesnőről lesz szó, hanem egy pasiról. Nos, lényeg a lényeg, a film 90%-a a hetvenes években játszódik, és valahányszor újra felbukkan a riporter a jelen-időben, illetve 84-ben, egyből eszébe jut valami, a régi időkből, és már megint a múltban császkálunk.
A múlt. Legtöbb háztartásban akad egy-egy régi David Bowie, esetleg Brian Ferry kazi. Így nem nehéz felismerni, hogy merőben David Bowie hangzású, (de egy az egyben) számokat hallunk a koncerteken �Brian Slade� a rock-sztár előadásában. Háttérzeneként pedig igazi Brian Ferry számok is megjelennek. A Brian Slade nevű karakter fő jellemzője, hogy �biszex�, és és ezekben a fura ruhákban nyomul. Látjuk az életét, hogy hogyan kezdi a pályáját, hogyan fedezi fel egy producer, hogyan fut be, meg ilyenek. Azt is látjuk, amint meglát a színpadon egy az adott pillanatban nála nagyobb rajongó-táborral rendelkező, hasonló stílusú előadót, (szintén férfi), aki lenyűgözi. Először azt hinnénk, az előadás tett rá olyan hatást, de percek múlva meglátogatják az egyesült államokban, és bejelentik a nézőknek, hogy egymásba szerettek. innentől kezdve a zenei karrierjüket és a szerelmi életüket van módunkban figyelemmel kísérni.
De riporter barátunk sem tétlenkedik, ezekben a hetvenes évek beli felvételekben ő egy rajongó, aki be van indulva a �Bowie�-lemezekre, alias Brian Slade. És miközben a bálványozott sztárjáról készült fotókat bámulja a magazinokban felfedezi magában, hogy úgy hatnak rá, mint más srácokra a csajfotók. Rájön, hogy látens homoszexuális (ezt így mondják), és attól kezdve még sokkal felszabadítóbbnak találja Brian Slade zenéjét, sőt Brian Slade szerelmének zenéjét is, aki Curt Wild névre hallgat, és Ewan McGregor alakítja, hosszú platinaszőke frizurával, és Iggy Pop-éra hasonló bőrgatyóban, színpadon meztelen felsőtesttel.
Így halad a történet, miközben mint néző eléggé unod magad, mert olyan, mintha egy oktatófilmet néznél, valami történelmi olvasókönyvet, ami ráadásul nem is azt mutatja, ami akkoriban volt, hanem csak sejtelmesen utal arra, vagyis nem leszel okosabb rock-zene történelmi ismereteid szintjén. Leginkább csak azt érzékeled, hogy férfiak férfiakra vannak beindulva, illetve azt, hogy úgy állítják be a 70-es éveket, mintha a minimum biszexualitásról szólt volna.
De még mindig nem érteni, mire megy ki a játék, hova akar kilyukadni ez a fikciós koncertfilm.
Aztán a riporter srác (feltehetően képzeletben, de mégiscsak egy az egyben mutatják) szexuális interkurzusban vesz részt a hatalmas sztárral (Curt Wild) felcsípeti magát.
|
|
E z m á r a c é l e g y e n e s , mert 84-ben találkozik élőben is az említett Curt Wild-dal, és miközben beszél vele pár percet, szintén a riport kapcsán érdekes rokonszenv alakul ki köztük, (mintha a popsztárok imádnák, ha kocsmákban riporterek megtalálnák őket), és a nagy Curt Wild a riporternek adja a gyűrűjét, vagy brossát vagy mijét. Ez az ékszer még a film elején kerül egy kissrác birtokába, akit úgy hívnak, hogy Oscar Wilde. (Igen, a film első perce 1864-ben játszódik, és utána jön a 71-es év.) Oscar smaragdzöld vagy türkizkék ékszere szimbolikus, mintha a benne lévő homoszexualitást jelképezné. Curt Wild pedig mintha �szintén szimbolikusan Oscar ükunokája lenne. Szóval az egész azt adja ki, hogy ez az ékszer, ez a kitűző vagy mi végül a nagy Curt Wild-tól, és közvetve az üknagypapijától végül a riporterhez kerül, és feltehetően ere ment ki a játék. Az üzenet eléggé egyértelmű, arra buzdítja a látens homoszexualitást magukban felfedező fiúkat, hogy ne habozzanak, csatlakozzanak a klubhoz, vagy akármit is csinálnak, érezzék, hogy a klub támogatja őket. Tényleg olyan, mint egy választási, illetve méginkább tábor-toborzó kampány. Persze nem vitás, hogy egy ilyen üzenet nagyon sok ember számára jólesik, de attól függetlenül a film, mint film tényleg unalmas.
Meg kell még jegyezni, hogy a filmben ezek a sztárok vadul fogyasztják a keménydrogokat. Plusz, mivel a hetvenes években játszódik a történet zöme, óvszert még távolról sem látni. És egyetlen-egy szereplőt sem látunk teljesen tönkremenni a keménydrogok fogyasztásának hatására, ami egy propaganda-, vagy oktató-film esetén azért hátrány, mert még azt hihetné egy néző, hogy a keménydrogok nem is életveszélyesek. És azt is meg kell jegyezni, hogy a film valójában a rock-sztárok életét kínálja mintaként, akarva-akaratlanul (nem a mi dolgunk, hogy kitaláljuk, hogyan) az ő életformájukat reklámozva, amit akár hajlamos valaki a homoszexualitásra, akár homoszexuális, akár nem az, biztos, hogy nem tud magának megengedni, még ha akarná sem. Szívesen olvastunk volna egy ilyen �fiktív� kiírást a film végén, hogy Brian Slade 71 és 99 között kábé hány millió dollárt költőt kábítószerekre, és hogy riporterünk, ezidő alatt mennyi pénzt keresett összesen, és ebből mennyit költött koncertjegyekre, lemezekre, stb.
A film Michael Stipe (REM) mint zenei producer közreműködése, valamint Iggy Pop és David Bowie, és 70-es évek elejének (valójában meseszerű) bemutatása miatt olyan híres, amilyen, és talán mert egy bulvár-stílusú "nézzük meg a híres sztárok hálószobáját" betekintést kínál az átlagosnál kíváncsibb nézőknek.
-szörp-
|
| |
RÖVID TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A VELVET GOLDMINE C. FILMHEZ - by Feledy Aladár Elemér
|
 |
A második világháború után kettészakadt világ nagyon rövid idő múlva megismerte a hidegháborút, de míg a despotikus kelet Sztálin uralma alatt nyögött, és Nyugat-Európa a háborús károk helyreállításával volt elfoglalva, addig Amerika (két megnyert világháborúval a háta mögött) kezdte megtapasztalni, milyen is a fogyasztói társadalom. Mindenkinek családi ház, minden családnak két autó, hűtőszekrény stb. Persze már az ötvenes években látszott, hogy a felszín alatt komoly repedések vannak. (Amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, Koreai háború.) Megjelentek a lázadó fiatalok, először a zenében (Chuck Barry, Elvis) aztán a moziban, (Brando, James Dean). A rock and roll ijesztő elementaritással söpört végig a világ nyugati felének fiatalságán, végül a hatvanas évek elején a Beatles olyan népszerűségre tett szert, ami nem csak a keleti blokkba sugárzott át, hanem a nyugat felnőtt társadalmában is elfogadottá tette a beat-zenét. (Amit bizonyít, pl. a zenekar lovaggá ütése is.) Csakhogy a vietnámi háború és a drogok megjelenése véget vetettek a rövid társadalmi békének, megjelent a hippi-kultúra, mely megint áthidalhatatlan szakadékot vert a generációk közé. A füvet felváltotta az LSD, a heroin, és a kokain. Az emberek rájöttek, hogy hiába papolnak a békéről, semmi beleszólásuk nincs a dolgok menetébe.
Amerikában elkezdett dolgozni Andy Warhol, a Pop-art szülőatyja. A populáris művészet azzal, hogy a fogyasztói társadalom kellékeit emblematikus formában mutatta föl, (pl. Campbell leveskonzerv, Marilyn Monroe szitanyomatok,) nem közel hozta a néphez a művészetet, mint ezt első hallásra sejtenénk, hanem éppen eltávolította, viszonylagossá tette, valamennyire kiüresítette, idézőjelek közé helyezte. A jelenség nem tárgyalható Warhol és az ő "Factory"-ja nélkül. Ez a "gyár" volt Andy műhelye, és fergeteges non-stop bulizásainak színhelye, ahol az akkori New York legkülönösebb, a társadalomtól jól különálló figurái múlatták az időt. Warhol különös, nem nélküli attitűdjében kell keresnünk annak a gyökerét is, hogy a travesztia, a nemek határainak ellégiesülése, átjárhatósága is megjelent a palettán, az idáig tabuként kezelt téma, mint divat, megjelent a művészet palettáján. (Persze nem előzmények nélkül, hiszen tudunk a görögök ilyen szokásairól, Oscar Wilde-ról, Thomas Mann dolgozatiról, az angol kollégiumokban dívó homoszexualitásról.)
A cél az emberi szabadság határainak kitágítása volt, a korlátok átlépése és lerombolása, az eszközök pedig a tudattágító szerek, és a szexuális forradalom legszélső gesztusa, a nemi szerepek elcserélése. Mindez nem maradt ismeretlen az angliai fiatalok között sem, nem csak azért, mert mindez a levegőben lógott, és ha nem lett volna, ki kellett volna találni, hanem azért is, mert ezek az angliai fiatalok gyakran tettek látogatást Amerikában, és személyes barátságot ápoltak Andyvel és köreivel. (Itt keleten sokáig titkolták az új stílus meglétét, mert a "rothadó kapitalizmus" bomló tetemének fertőző hullamérgét nem engedhették közel a hamvas, üde, egészséges szocialista fiatalsághoz. Így kb. tíz év spéttel kaptunk információkat a dologról, így esett, hogy 79-ben, amikor Molnár Gergely a punk-ról akart beszélni, javarészt erről az irányzatról tartott előadást, Lou Reed "Tégy egy sétát a vad oldalon" című számát intonálva.)
Angliában, ahol a zenészek (nem is olyan furcsa módon) képzőművészeti iskolákból kerültek elő, a Roxy Music, Brian Eno és David Bowie neve kikerülhetetlen, de most már lassan be akarjuk fejezni e rövid történeti áttekintésünket. Ők azok, akik (a Velvet underground, Warhol "házizenekara" mellett) igazából fémjelzik ezt a stílust, valóban ragyogó zenei felkészültségükkel. Az akkor megjelenő szintetizátor briliáns használatával felkavarták a hippimozgalom után beállt langy állóvizet, excentrikus ruháikkal, vastagon festett arcukkal, pszihedelikus szövegeikkel. Külön kell említeni a Ziggy Stardust c. albumot, ahol David Bowie mint földönkívüli nő jelenik meg, a számok szüneteiben átöltözik a nagyszabású színpadi show során (ami addig, ugye, a nőktől volt megszokott). Az album kétségtelenül az évtized (a hetvenes évek) egyik legnagyobb hatású produkciója lett, mint ahogy a címben említett film alkotói is innen vehették az alapötletet forgatókönyvükhöz. |
és ugye a Placebo tagjai
(Brian Molko-Malcolm )
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
